Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Galambos Bernadett: Szél

2012.10.27

 

     Meleg Levegőcske egy csendes völgyben üldögélt. Mindenki szerette napfényszínű haját, simogató mosolyát.
     Az őszi szél neki hordta össze a lehullott színes leveleket.
     A völgyben álló házikók piros tetejét megcsillogtatta  a felszálló pára.
     A réten harmatos füvet legeltek az őzek.
     A mókusok a tölgyesben makkot gyűjtöttek és elrejtették az  avar alatt, aztán elfelejtették a rejtekhelyet és újabbat kerestek maguknak.
     Az emberek betakarították a kukoricát, a burgonyát és a répát. Szekereik már a falu határában zörögtek.
     „Milyen jó is ez az indián nyár, áldott meleg levegő” – mondogatták.
     Meleg Levegőcske kihúzta magát a büszkeségtől, és még feljebb húzódott a hegyek oldalán.
     Egyszer csak valami furcsát érzett. Megborzongott.
     Hideg Levegő hetyke legény volt. Gyorsan kelt át a hegyen. Amikor meglátta Meleg Levegőcskét rögtön beleszeretett. Magához ölelte, megpörgette és a magasba repítette.
     „Jaj, mit csinálsz! Félek tőled!”– kiabálta Meleg Levegőcske.
     „Itt a hideg levegő! Hatalmas szél kerekedik! Jön az eső!” – fogták kalapjukat az emberek is.
     A mókusok elbújtak odúikba, az őzikék behúzódtak a cserjésbe, az emberek a házaikba.
     Hideg Levegő pedig repítette, repítette Meleg Levegőcskét az égbe. Ott könnyekké vált bánatában és kis felhő lett belőle.
     Gyermekük, a szél, még sokáig hordta az avart a völgyben, aztán huss, kiszaladt a völgyből, hogy másik mulatságot keressen magának.
     A kis felhő csak nézte, nézte fentről a völgyet. Bánatában eleredt a könnye és csak sírt, sírt, amíg bírta. Csendes esőjével megöntözte a szántásokat, a friss vetéseket. A völgy magához ölelte, ő pedig várta a felkelő napot.

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.